Alvásdiagnosztika

Hetek óta rosszul alszik? Napközben a szokásosnál fáradtabb, álmosabb? Teljesítőképessége csökkent, vagy hangulatzavart, szexuális zavart, erősebb szorongást tapasztal? Önnek feltehetően alvászavara van mellyel mindenképpen forduljon orvoshoz!
Szinte minden harmadik embert érintenek az alvással kapcsolatos problémák, így nem túlzás kijelenteni, hogy mára már az alvászavarokat a népbetegségek közé sorolhatjuk. Az alvászavar tünet és betegség is lehet egyaránt, mely mögött számos különféle ok húzódhat meg. Azon túlmenően, hogy az életminőség jelentős romlását okozhatják, szerepet játszhatnak cukorbetegség, magasvérnyomás betegség, éjszakai szívinfarktus és stroke kialakulásában. Gyakran állhat munkahelyi és közúti balesetek hátterében.

A vizsgálat eredményéről szakorvosi lelet készül, mely a jogosítvány elbírálásához a jogszabályoknak megfelel.

Az alvás

Az alvás olyan élettani állapot, amelyben az agykéreg és egyes kéreg alatti központok működése gátolt, az izomtónus csökken, az akaratlagos izommozgások megszűnnek.Alvásra mindenkinek szüksége van, szerepe összetett, és még nem minden részletében tisztázott. Biztos, hogy a pihenésen kívül számos funkciója van, köztük az agy regenerációja, a hangulat szabályozása, a stresszel való megküzdés, az emléknyomok rögzítése és feldolgozása, különböző evolúciósan kódolt túlélési folyamatok, köztük az energia-megtakarítás, az öröklött magatartásminták genetikai programozása, az idegrendszer érése.

Az alvászavarok

Az alvászavarok legtöbbször valamilyen testi, vagy pszichiátriai betegséghez, illetőleg valamely pszichés problémához társulnak, ritkábban önálló jelenségként is előfordulhatnak. Általában elalvási- átalvási zavarként, illetve korai ébredésként, vagy ezek kombinációjaként jelentkezik. Az alvászavarokat többféleképpen csoportosíthatjuk, a leggyakrabban előforduló alvászavarokat, az orvosi gyakorlatban használt felosztása:

Disszomniák

Inszomnia (álmatlanság)
Hiperszomnia (kóros aluszékonyság)
Narkolepszia (alvásroham)
Légzéssel kapcsolatos alvási zavar
Cirkadián ritmus zavar (alvás-ébrenlét zavar)

Paraszomniák

Lidérces álom
Alvási rémület
Alvajárás
Fogcsikorgatás

Alvási apnoé szűrővizsgálat

Az alvási apnoé szűrővizsgálat célja az alvási apnoé gyanú alátámasztása vagy kizárása a betegség súlyosságát jelző, úgynevezett AHI-index (az egy alvásóra alatti légzészavarok száma) objektív megállapításával. Ha ez az érték magasabb 15-nél, további, alvásdiagnosztikai központban végzett, éjszakai alvásvizsgálat szükséges az alvásfüggő légzészavar részletes feltárásához, a diagnózis felállításához és a kezelés meghatározásához. Az egyéjszakás vizsgálat során a páciensnek alvás közben egy karórához hasonló, annál kicsit nagyobb eszközt kell a csuklóján viselnie, ami rögzíti a szívritmust, és a vérben lévő oxigén szintjét, továbbá egy apró, az eszközhöz tartozó orrszenzort kell az orr alá felerősíteni, a levegő áramlásának méréséhez. Az éjszakai vizsgálat eredményét szomnológus szakorvos értékeli ki és az egészségi alkalmasságot vizsgáló orvosnak küldi vissza. A készüléket nagyon egyszerű használni, amelynek módjáról a szakasszisztens fogja tájékoztatni. A vizsgálat nem jár kellemetlenséggel. Az alvási apnoé szűrővizsgálat egy éjszakát vesz igénybe, és akár az Ön otthonában vagy alvászavar központban is elvégezhető. Figyelem! A szűrővizsgálat eredményét csak szomnológus szakorvos tudja kiértékelni.

Az alvási apnoé

Akkor beszélünk alvási apnoéról, amikor alvás közben a légzőizmok ellazulása következtében a felső légút ismétlődően beszűkül vagy összezáródik, és az alvó 10 másodpercet meghaladó ideig nem kap levegőt. Az agy ilyenkor érzékeli az oxigénhiányt, és az alvást megszakítva, felébreszti az alvót, hogy aktivizálja a légút izmait. Ez a folyamat akár több százszor is megismétlődhet egy éjszaka folyamán, megakadályozva a pihentető mélyalvás létrejöttét. Az alvási apnoé legjellemzőbb tünete a hangos, egyenetlen horkolás, amelyet zihálásba torkolló szünetek szakítanak meg. Ez annak a jele, hogy a légzés időnként leáll, majd újraindul. Az alvási apnoé szindróma további jellegzetes tünetei a nappali fáradtság, az álmosság, a váratlan álomba zuhanás, a gyakori nappali bealvás, az ingerlékenység, a koncentrációs képesség jelentős csökkenése, a fokozódó feledékenység, a szorongás, a letargia, az éjszakai magas vérnyomás, a tarkótáji izzadás, a gyakori éjjeli vizelési inger, a gyomorsav visszacsorgása a nyelőcsőbe, valamint az ébredéskori szájszárazság és fejfájás. Az alvási apnoé szindróma hátterében az idegrendszer működésének zavara áll. Az alvási apnoé számos egészségügyi kockázattal járhat, mint a magas vérnyomás és a cukorbetegség. A kezeletlen, súlyos apnoé tízszeresére emelheti az éjszakai szívinfarktus és a stroke kialakulásának kockázatát. Az alvási apnoé, a betegség természetéből adódóan orvosi kezelés nélkül magától nem múlik el, sőt az évek előrehaladtával súlyosbodik.

Szűrővizsgálati kiértékelése

Az alvási apnoé szűrővizsgálat kiértékelését minden esetben szomnológus szakorvosnak (alvásbetegségek gyógyításához licenc vizsgával rendelkező szakorvos) kell végeznie, aki amellett, hogy óriási tapasztalattal rendelkezik a kiértékelésben, nem csupán a vizsgálati műszer által generált eredményekre hagyatkozik, hanem nyomon követi annak valamennyi rögzített adatát. Ez azért fontos, mert előfordulhat, hogy a vizsgálat közben némelyik érzékelő elektróda, amely rögzíti az alvási apnoé gyanújának igazolását vagy kizárását alátámasztó adatokat (szívritmus, véroxigénszint, levegőáramlás) elmozdul, és nem megfelelő minőségű jelet rögzít, ami befolyásolja az eredményt. Amennyiben az adatokat alvásszakértő orvos bírálja el, biztosak lehetünk a kiértékelésben, mert az alvásvizsgálatok kiértékelésében nagy tapasztalattal rendelkező szakorvos ezeket az eseményeket felismerve, ilyenkor is száz százalékos biztonsággal tudja alátámasztani vagy kizárni az obstruktív alvási apnoé gyanút. Ha az alvási apnoé szűrővizsgálat során megállapított AHI-index értéke magasabb 15-nél, egy alvásdiagnosztikai központban végzett, éjszakai alvásvizsgálat elvégzése is szükséges, amivel diagnosztizálható az obstruktív alvási apnoé, majd azt követően beállítható annak terápiája. Ezt az úgynevezett poliszomnográfiás vizsgálatot alvásdiagnosztikai központban kell elvégezni, szakasszisztensi felügyelet mellett. A vizsgálat nem jár kellemetlenséggel.

AZ ALVÁSZAVAR TÜNETEI

Amennyiben a tüneteket 3-4 héten keresztül tapasztalja, mindenképpen forduljon orvoshoz!

Nappali tünetek

Fáradtság, kialvatlanság ébredéskor
Nappali aluszékonyság
Fejfájás és tarkótáji izzadás ébredéskor
Reggeli magas vérnyomás
Romló memória
Folyamatos súlygyarapodás
Állandó ingerlékenység
Csökkent szexuális teljesítmény

Éjszakai tünetek

Hangos, horkantásokkal kísért horkolás
Zihálva felriadás az alvásból
Gyakori vizelési inger
Álmatlanság, elalvási képtelenség
Gyakori felébredés, átalvási képtelenség
Alvajárás
Nyugtalanító érzés a végtagokban
Fogcsikorgatás

Egészségházunkban lehetőség van az alvásproblémák felderítésére professzionális diagnosztikai készülékkel, melynek eredményeit erre szakosodott szomnológus értékel ki. Az eredmények tükrében a szomnológus terápiás javaslatot tesz, súlyosabb esetekben erre specializálódott alváscentrumba irányítja.

B E J E L E N T K E Z É S

Kecskemét, Füzes utca 11.
ALVÁSDIAGNOSZTIKA – Alvási apnoé szűrővizsgálat
Áraink
Telefon: +36709076535
Megjegyzés: Időpont foglalás telefonon Hétfő-Péntek: 9-16 óráig

Kapcsolat

A jogszabály változások miatt egyes szakrendelések csak magánszemélyek részére állíthatnak ki számlát.

Számlaigényüket kérjük előre jelezni!

Call Now Button